Hogyan lesz valakiből vitorlázó pilóta?

Ahány pilóta, annyi ember. Érdekes, színes közösség ez, ebben az együttműködésre építő, de mégis rendkívül egyedül űzött sportban. Van itt mérnök, jogász, tanár és diák, földmérő és figuráns, vállalkozó és alkalmazott, légitársasági és harci pilóta is. Nagyon széles a skála, és a közösség nagyon demokratikus. Egyben azonban megegyeznek. És ez az inspiráció, a motiváció. Nem tudom, ebben az értelemben melyik szót érdemes használni, de azt hiszem mindkettőre szükség van.

Először is kell valami indíttatás ahhoz, hogy ebbe a teljes embert kívánó sportba belevágjunk. Ez kezdődhet akár egy kirándulással a Hármashatárhegyre, egy szervezett séta-repüléssel, vagy manapság egy barangolással a világhálón. Aztán kell egy elhatározás, és kezdődhet a jól szabályozott rendszerbe való belépés. Ez mindenképpen egy orvosi vizsgálattal indul. Ebből tudjuk meg nagyjából, hogy a későbbiekben alkalmasak leszünk-e vagy sem ennek a levegőben történő mozgásnak a teljes koordinálására mentálisan és fizikailag. Persze ne egy űrhajós orvosi vizsgálatra gondoljunk. Egy átlagos fizikumú fiatal vagy éppen nem nagyon fiatal nő vagy férfi többnyire alkalmas. De általában véve nem árt makkegészségenek lenni, igaz, a szemüveg például ma már nem akadály.

Ezt követően jöhet a tanulás. Ez nem kihagyható! 

A vitorlázó pilóta egy személyben több szakmát is képvisel, melyek közül a meteorológust ki kell emelnem, mert nem csak azt kell tudni, hogy szép idő lesz-e, hanem például tudni kell mikro- és makroklímában gondolkodni. Tudni kell, mi játszódik le egy zivatarfelhő belsejében és a környezetében. Navigátorként tudni kell térképet kezelni, összehasonlítani az alattunk elvonuló tájjal. Míg az autónkkal megállhatunk az út szélén, ha elfáradtunk, elfogyott a benzinünk stb., addig a repülést mindig egy leszállással kell befejeznünk. Ha lehet, repülőtéren. Egészen addig, amíg gépünk oda nem símul a földhöz, felhajtóerőre van szűkségünk. Azt pedig tudnunk kell, hogyan képződik, és mikor fogy el. Szóval az erre vonatkozó ismereteket meg kell tanulni! 

És még nagyon sok minden mást is. Egy vitorlázórepülő pilóta egyben navigátor, meteorológus, rádió-operátor, és még egy kicsit mezőgazdász is. Jogász is valamennyire, de minimum ismeri a rá vonatkozó jogszabályokat, a különböző tiltott és korlátozott légtereket. 
És, ami a legfontosabb, tudni kell dönteni. Ezt a képességet is meg kell tanulni. A döntés, amit sokszor a másodperc töredéke alatt kell meghozni, a repülési tevékenység állandó kísérője lesz. Mert minden az időben meghozott, jó döntésen múlik. Adott esetben az életünk is.

Persze ezt a tudást, és döntésképességet nem lehet azonnal megszerezni. Ahogy nő a repülési tapasztalat, úgy nő a magabiztosság, és a sport élvezete. 
Sajnos a repülésnek e legkevésbé költséges változatához is anyagi áldozatokra van szükség. Ezért képesnek kell lennünk arra, hogy a saját lehetőségeinket felmérjük. Mint az életben minden területen, itt is nagyon fontosak az arányok. Ha ismerjük arányainkat, lehetőségeinket. és jól gazdálkodunk velük, ebben a sportban olyan élményekre számíthatunk, amelyek csak kevés földi halandónak adatnak meg.

Információ a szelek szárnyán

Kezdetben a repülés egyértelműen motor nélküli siklást jelentett. Ennek egyik úttörője Otto Lillienthal volt, aki 1891-es, első sikeres potsdami felszállása után hamarosan már kontrollált vitorlázórepülésre is képes volt a maga építette madárszárnyszerű repülőgéppel.
http://www.flyingmachines.org/lilthl.html
Ez idő tájt nagyon kevesen tudhattak első próbálkozásairól, az ember által végrehajtott repülésekről, gyakorlatilag csak azok, akik jelen voltak ezeken a kísérleteken, és végigdrukkolták ezeket a felszállásokat és földet éréseket. Ők vitték hírét akkoriban fővárosszerte, majd az egész országban és Európában, meg talán a korabeli posta, amikor az általuk megírt beszámoló leveleket célba juttatta.

Témaindítás

Van a szűk családomban repülőgépvezető, légiforgalmi irányító és ex-légiutaskísérő. De egyesek halmozzák is a polgári légiközlekedési szakmákat, mert például az irányító egyúttal kisgépes pilóta is, az Airbus-pilóta pedig vitorlázórepülő is egyszemélyben.

Mondhatnám tehát, hogy a repülésben és a repülésből élünk, és ez igaz is lenne. De hogy miért a vitorlázórepülést választottam blogtémának, annak nem csupán a családi indíttatás az oka, hanem az, hogy ez talán szélesebb körben is érdeklődésre tarthat számot.

Kevesen tudják ugyanis, hogy motor nélkül is lehet repülni, márpedig lehet. Jó gólya módjára „kiszagolni” a levegőben a feláramlásokat, és ezeket kihasználva emelkedni, és magasságot nyerni jó móka. Van, aki nagyon sok energiát, szabadidőt és egyebeket áldoz arra, hogy a levegőben kundécolhasson, ahol csendben szemlélheti az alatta szép lassan változó tájat, miközben csak a gépe szárnysuhanását hallja.

De hogy lesz valakiből vitorlázó pilóta?
Mi az a Góbé, avagy mi köze a Rubik-kockának a vitorlázórepüléshez?
És a légi vitorlázásban is van vajon hullám?
Milyen egy vitorlázóverseny?
Mi minden változott a digitális eszközök használata óta a vitorlázásban?
Hol lehet, hol érdemes ma Magyrországon vitorlázni?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdések kerülnk terítékre terveim szerint a téma fokozatos kifejtése során.